A CHF alapú hitelek esetében a csalásnak egy különös minősített esete áll fenn, mert hatalmas tömegeket szedtek rá, jelentős összegekben, szervezetten, bűnszövetkezésben.

A  Magyar Nemzeti Bank, Simor András vezetésével kiszolgáltatta a magyar népet a nemzetközi finánctőkének

A megtévesztés céljából alkalmazott kifejezések és „magyarázatok” elhagyásával nézzük, hogyan is történtek ezek a hírhedté vált CHF „alapú” kölcsönzések!

Rászedett János és Jánosné magyar állampolgárokat az egyik, lakóparkokat építő vállalkozás sikeresen megkörnyékezte. Rászedették tehát elhatározták, hogy 14 millió forintért vesznek egy temetőre néző lakást a külső Bécsi úton. Ötletüknek egyetlen szépséghibája az volt, hogy a nagymamától örökölt vidéki házért mindössze 7 milliót kaptak. Szükségük volt tehát 7 millió kölcsönre.

Teljesen, mindegy, melyik bankot keresték fel, mert ott a következőket közölték velük: jelzálog bejegyzése mellett megkaphatják a hiányzó 7 milliót 20 éves futamidőre, CHF alapon 5 % kamat, HUF alapon 10 % kamat mellett. CHF alap esetén a havi törlesztőrészlet 38.600 Ft, míg HUF alap esetén 98.000 Ft lesz. Tekintettel arra, hogy az ügyletnél egyetlen egy darab svájci Frank se jelent meg, se fizikai, se átvitt értelemben, a két, erősen eltérő kamatláb és törlesztőrészlet kifejezetten a megtévesztés célját szolgálta. Rászedették természetesen a sokkal vonzóbb CHF alapot választották, magyarul bekapták a horgot. Nézzük, mi is történt tulajdonképpen!

A bank Rászedettéknek kölcsönadott kvázi 50.000 svájci Frankot, évi 5 % kamatra. Viszont a lakópark-építők nem 100.000 CHF-et kértek a lakásért, hanem 14.000.000 forintot. Ezért Rászedették a kölcsönkapott 50.000 svájci frankot egy füst alatt eladták a banknak 7.000.000 forintért (természetesen vételi árfolyamon, mert a kapzsiságnak nincs felső határa). Kifizették a 14 milliót az építőknek és tudomásul vették, hogy havonta 276 svájci frank a törlesztőrészletük.

Mivel Rászedettéknek a banknál forint számlájuk volt - miért is lett volna más, hiszen az átutalt fizetéseiket forintban kapták -, a bank a számláról minden hónapban leemelte a 276 CHF-nek megfelelő forintot (természetesen eladási árfolyamon, mert a kapzsiságnak nincs felső határa), azaz a csalinak szánt 38.600 forintot, de csak addig, amíg a CHF árfolyama 140 forinton állt, vagyis legfeljebb egy hónapig. A következő esedékességi napokon a mindenkori 276 CHF vételi árfolyamon kiszámított árát emelte le a forintszámláról, amikor a CHF 150 forint volt, akkor 41.400 forintot, amikor 180 lett, akkor 49.600 forintot, és amikor 240 lett, akkor 66.200 forintot. De nem csak a törlesztőrészlet emelkedett, emelkedett a tartozás is. Ugyanis Rászedették nem 7 millió forinttal tartoztak (mínusz néhány havi törlesztő részlet), hanem 50.000 svájci frankkal, aminek időközben a forintban kifejezett értéke 12.000.000-ra emelkedett. Mit számít az, hogy soha senki egyetlen egy svájci frankot se látott, a tartozás svájci frankban volt nyilvántartva, mert azt vették fel. De pénzügyileg mi is történt valójában? Kölcsönügylet? Másodlagosan, de esőlegesen egészen más.

Valójában egyszerű spekulációról van szó. A bank arra spekulált, hogy a svájci frank erősödni fog a forinthoz viszonyítva, míg Rászedették - tudtukon kívül - arra spekuláltak, hogy a svájci frank árfolyama 20 éven keresztül nem fog megváltozni. Akinek egy egészen apró közgazdasági ismerete van, az pontosan tudta, hogy 20 év távlatában a svájci frank egészen biztos erősödni fog a forinthoz képest. Ezt tudva, a Magyarországon működő bankok úgy is spekulálhattak volna, hogy 3.000 milliárd forintért vesznek CHF-et a 140 HUF/CHF árfolyamon, és akkor most eladhatnák 240 HUF/CHF-nél, kaszálva ezzel 2.142 milliárdot. De mennyivel kényelmesebb volt virtuálisan spekulálni nem létező pénzekkel...

Persze, most a bankok úgy tesznek, mintha ők vettek volna fel svájci frankot a kölcsönzések kielégítésére, de erről szó sincs. 2008 novemberéig a bankok kötelező tartalékrátája 5 % volt. Ez azt jelenti, hogy a rendelkezésükre álló tényleges pénzeszköz hússzorosát kölcsönözhetik ki. Minden 5 forint tényleges pénz mellett 95 forint virtuális pénzt is kölcsönadhatnak.

Az állampolgárok csőbehúzása olyan jól sikerült, hogy a bankoknak 2008 végére likviditási gondjaik lettek, vagyis túlkölcsönözték magukat. A „likviditás” ugyanis azt jelenti, mennyi szabad tőkéje van a banknak, olyan szabad tőke, amit kikölcsönözhet. És akkor tegyük hozzá, hogy ennek a „szabad” tőkének 95 százaléka virtuális, nem létező.

A világgazdaság begyűrűző válságára hivatkozva a MNB a kötelező tartalékrátát lecsökkentette egy nevetséges 2 százalékra (jegyezzük meg, hogy „békeidőben” a nyugati bankok kötelező tartalékrátája általában 10%), lehetővé téve, hogy a bankok további virtuális forintokat kölcsönözzenek ki, természetesen CHF alapon. A Magyar Nemzeti Bank, Simor András vezetésével kiszolgáltatta a magyar népet a nemzetközi finánctőkének. [a legújabb WikiLeaks feltárás szerint ő táviratozta az USA-ba, hogy „a magyarok tanulják meg, nincs ingyen vacsora, nem kell megmenteni az eladósodottakat"]

Foglaljuk össze, mi történt jogi értelemben. Tekintettel arra, hogy mind a forintalapú, mind pedig a valutaalapú hitelezések esetén a bankok ténylegesen forintot és csakis forintot kölcsönöztek ki, az égvilágon semmi se indokolta, hogy a valutalapú hitelek esetén jelentősen kisebb kamatlábat számoljon fel.

Logikusan feltételezhető tehát, hogy az alacsonyabb kamatláb egyetlen célja a kölcsönért folyamodók lépre csalása volt. Az nem várható el a széles lakosságtól, hogy komoly pénzügyi ismeretekkel rendelkezzen. Borítékolni lehetett, ha havi 38 és 98 ezer forintos törlesztőrészlet között választhat, akkor a 38-at fogja választani, mert neki a CHF alap nem jelent semmit, hiszen ez csak kvázi CHF, a valóságban a svájci franknak semmi közre nem volt a hitelügylethez. Nem vetem tehát el a sulykot, ha a csalás bűntettének alapos gyanújával élek. A Btk. 318. § (1) bekezdés így rendelkezik: „Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, és ezzel kárt okoz, csalást követ el.” A CHF alapú hitelek esetében mind a három kitétel megvalósult. A bankok részéről jogtalan volt a haszonszerzés, az ügyfeleket tévedésbe ejtették, és ezzel nekik igen jelentős kárt okoztak. A büntetőeljárás szükségességén kívül polgári peres eljárásban lehetséges a hitelszerződések semmissé nyilváníttatása, hivatkozással a csalásra.

Befejezésül meg kell jegyeznem, hogy a CHF alapú hitelek esetében a csalásnak - az én szerény véleményem szerint - egy különös minősített esete áll fenn, mert hatalmas tömegeket szedtek rá, jelentős összegekben, szervezetten, bűnszövetkezésben. A végső kár ezermilliárdokban mérhető, ami már veszélyezteti a nemzetgazdaságot is. Éppen ezért, végső soron levezethető a hazaárulás is.

Antalffy Tibor, 2011. aug.30.

Antalffy-tibor.hu - Emm Otthonvédők - Szabad Riport Tudósító Iroda